"Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk Vass Ildikótól. Kimagasló a szakmai tudása, humora, türelme... A társaság nevében kívánunk sok ilyen hangulatú estét."


"Köszönjük a tanfolyamot. Sokat tanultunk, nagyon hasznos volt. Máskor is szívesen eljövünk!"


"Nagyon jó élmény volt a tanfolyam, bár kiderült, hogy még a hagymát is rosszul vágtam eddig és a technikám is teljesen rossz, de innen szép fejlődni. Alig várom a borkóstoló tanfolyamot."


"Nagyon köszönöm a lehetőséget, sok újat tanultam, örülök, hogy eljöttem és már egyeztettük is a következő tanfolyamot."


"Lefoglaltunk egy következő időpontot. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet nem is kell írnom."


"Köszönjük szépen a késekről szóló tanfolyamot. Végre új dolgokat tanultunk sok sok év után."


(Vélemények a tanfolyamainkról)


A Zwilling sosem csak eszközöket adott el a konyhába vagy a terített asztalra. Mindig is fontos volt a cég számára, hogy vásárlói - az általa gyártott eszközök használata közben - élvezzék a főzést és az étkezéseket. Elsősorban törekedett és törekszik ma is arra, hogy termékei - esztétikumuk, használati értékük által - fokozzák a főzés, az étkezés élvezetét.


Ennek a koncepciónak a részeként pár éve bevezette, hogy nagyobb üzleteiben, az ún. Concept Shop-okban vásárlói kipróbálhatják a termékeket, ill. hetente többször gyakorló séfek tartanak bemutatókat a termékek helyes használatáról, főzési trükköket mutatnak be, ill. tanácsokat adnak. Ezen felül rendszeresen tartanak késhasználati és -élezési, ill. alapvető konyhai technikákról szóló, ill. főző tanfolyamokat.


A tanfolyamok részvételi díja üzletünkben vásárlás esetén akár teljes egészében felhasználható! (további részletek az általános feltételek között)


Jelenleg a késhasználati és élezési, ill. alapvető konyhai technikákról szóló tanfolyamra lehet jelentkezni (e-mailen vagy telefonon).


A tanfolyamok tematikája:


Alapfok: 1x4 óra


  • Bevezetés az élelmiszerek és a konyhai eszközök világába
  • Milyen késeket használunk a konyhában
  • Késélezés fenőacéllal
  • Vágás technikák elsajátítása,a kések helyes használata
  • Darabolás
  • Konyhai alapszabályok

Az alapfokú tanfolyam részvételi díja 5.000 Ft/fő/alkalom, melyet üzletünkben vásárláskor visszakap! (pontos részletek az általános feltételek között)

5, ill. több fő együttes jelentkezésekor a tanfolyam ára 4.500 Ft/fő/alkalom, 10, ill. több fő együttes jelentkezésekor 4.000 Ft/fő/alkalom.

A tanfolyamon a minimális létszám 3 fő, a maximális létszám 15 fő.


Középfok: 2x4 óra


  • A főzés alapanyagainak helyes előkészítése
  • Húsok csontozása, filézése, szeletelése, pácolása
  • Halak filézése, ízesítése, eltarthatósága
  • A rákok tisztítása, pácolása
  • Sütési módozatok
  • Menü összeállítása
  • Konyhai alapműveletek megismerése:
  • Sütés
  • Főzés
  • Párolás
  • Pirítás
  • Gőzölés
  • Füstölés
  • Sűrítés
  • Dúsítás
  • Derítés
  • Konfitálás
  • Sou vid

Felsőfok: alkalmanként kb. 4-5 óra


  • Alaplevek, levesek, alapmártások, mártások
  • Szárnyasok sütve, főzve, párolva, töltve, konfitálva
  • Risotto és társai
  • Olasztészták és saláták
  • Töltött és rakott tészták
  • Halak és tenger gyümölcsei
  • Steakek
  • Sajtok Európából
  • A csokoládé
  • Tányérdesszertek
  • Szezonális alapanyagok használata
  • Kevert és kelt tészták
  • Pástétomok, terrinek és koktél falatkák

Borkostolás: alkalmanként kb. 4-5 óra


A kulturált, minőségi borfogyasztásnak egyre nagyobb divatja van napjainkban. Sokan azonban nem tudják, milyen úton induljanak el, hogyan fogjanak hozzá e csodálatos világ felfedezéséhez. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani - saját sommelier közreműködésével - minden érdeklődőnek. Mintegy 4 órás időtartam alatt megismertetjük Önöket a helyes pohárválasztás, a megfelelő bor kiválasztásának és tárolásának szabályaival, valamint a fogyasztáshoz szükséges eszközök, bornyitók, dekantálók használatával. Végül, de nem utolsó sorban - néhány bor segítségével - szeretnénk bemutatni a kóstolás alapszabályait is. Külön estéken foglalkozunk a fehér, a vörös és az édes borok bemutatásával. Amennyiben kedvet érez, hogy felfedezzen egy új világot telefonon vagy e-mailben várjuk jelentkezését. A létszám esténként maximum 10 fő lehet!


A kóstoláshoz kérjük, az alábbi javaslatokat fogadják el:

  • Intenzív parfüm, dezodor, arcvíz használatát mellőzzék!
  • Erős sminket sem javasoljuk a hölgyeknek!
  • A kóstoló előtt minimum 2 órával erősen fűszeres, csípős ételt ne fogyasszanak!

A fehér és vörösborokkal foglalkozó oktatás ára 8.000 Ft alkalmanként. Az édes boros oktatás ára 10.000 Ft alkalmanként.


Általános feltételek ^Vissza

  • Fizetni a helyszínen készpénzben vagy bankkártyával, ill. előre átutalással a 12011265-00113671-00100002 számú bankszámlára lehet. Utaláskor kérjük, a közlemény rovatba tüntesse fel nevét és a tanfolyam időpontját, ill. vegye figyelembe, hogy a tanfolyamon a részvétel akkor lehetséges, amennyiben az összeg a számlánkon már jóváírásra került. Ezért javasoljuk, hogy legkésőbb a tanfolyam napja előtt 2 banki nappal adja meg a megbízását bankjának.
  • Amennyiben a tanfolyam időpontja előtt 2 nappal nincs meg a minimális létszám, ill. jelentkezésekor már megtelt az adott időpont, értesítjük Önt és tájékoztatjuk, hogy mely más időpontban van még szabad hely. Minimum 5 fő együttes jelentkezésekor egyeztetett, egyedi időpontban is lehetséges a tanfolyam megtartása.
  • A tanfolyamon résztvevők a részvételi díjat üzletünkben egyszeri alaklommal levásárolhatják, azonban a jóváírás nem haladhatja meg a vásárlás 10%-át. További vásárlásaikor minden résztvevő jogosult a szokásos törzsvásárlói kedvezményünk - 5% - igénybevételére. E kedvezmények más akciókkal, kedvezményekkel nem vonhatóak össze.